10.8.15

Izraeli - török együttműködés Asszad ellen?


A legnagyobb példányszámú török napilap, a Sabah (reggel) ma reggel hosszú interjút közölt Amira Urun-nal, az ankarai izraeli nagykövetség vezetőjével.


Az első kérdés a török-izraeli viszonyra vonatkozott, melyre Urun így válaszolt:  “Egy folyamat közepén vagyunk. A külügyminisztérium új főtitkárának Dori Gold-nak első dolga volt török kollégájával találkozni, ami kétségtelenül pozitív fejlődést jelez.”


Urun, további kérdésekre válaszolva, többek között elmondta, annak ellenére, hogy  a Hamasz megítélésében különbség van Izrael és Törökország között, Izrael együttműködik Törökországgal egy gázai kórház felépítésében.


Az interjú legérdekesebb része azonban a szíriai helyzetre vonatkozott. “Véleményünk szerint Asszad régen elveszítete legitimációját. Ő egy bűnöző, aki romokba döntötte Szíriát. ezért azt gondoljuk, hogy nem lehet része a szír probléma megoldásában.”


Ilyen nyilatkozat hivatalos izraeli személy szájából még soha nem hangzott el,  amellyel valamelyik harcoló fél legitimációját vitatja.

Meg kell jegyezni, hogy a kérdéses újság közel áll Erdogánhoz és tudvalevő,  Erdogán az első perctől Asszad eltávolításán dolgozik.


Érdemes megjegyezni, hogy Oroszország már egy ideje olyan szíriai béketerven dolgozik, amely Asszad rendszerét meg kívánja őrizni (de Asszad nélkül) azokon a területeken, amelyeket ma is birtokol. Asszad mérsékelten iszlamista ellenfelei szintén az eddig elfoglalt területeket birtokolnák, a Hezbollah visszatérne Libanonba és mindannyian közösen fordulnának az ISIS ellen.


Forrás: Walla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése