27.7.15

Mahmud Abbasz lemond?




Az izraeli televizió 1-es csatornája szerint Mahmud Abbasz(80 éves) a Palesztin Hatóság elnöke bejelentette közvetlen környezetének,hogy két hónapon belül lemond posztjáról.Lemondása okául az “öregkori fáradságot”jelölte meg.
Egyes palesztin források szerint azonban az igazi ok a palesztin-izraeli béketárgyalások teljes befagyása,(amelynek folytatását teljesíthetetlen feltételekhez kötötte)valamint népszerűtlensége a palesztin lakosság körében.
Mahmud Abbasz elnöki mandátuma 2009-ben lejárt, így 4 éves mandátumának 10 évét kezdte meg januárban. Hivatalosan nincs helyettese.
Nimar Hamad, Abbasz tanácsadója kijelentette,hogy az egész csak minden alap nélküli spekuláció amit Izrael terjeszt.
Azonban ahogy a közmondás mondja “nem zörög a haraszt…”. Erre utal az is, hogy tegnap a PFSZ végrehajtó bizottsága főtitkárává választotta Szaib Arikatot.Arikat az izraeli-palesztin béketárgyalásokon a palesztin küldöttség vezetője volt.Meglehetősen népszerű a lakosság körében és így eséllyel indulhat az esetleges választásokon egy Hamasz jelölttel szemben.

Szaib Arikat jelölését maga Mahmud Abbasz terjesztette elő,ami határozottan értékelhető úgy is,hogy az utódját látja benne.

2 megjegyzés:

  1. Kis korrekció: 4 éves mandátumának 10 évét kezdte meg januárban

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kiigazítást. Egy fél mondat lemaradt. :(

      Törlés